Elnyert pályázatok

A HOSSÓ ABC Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Munkahelyi képzés a Hossó ABC Kft-nél című, GINOP-6.1.6-17-2018-00760 azonosítójú pályázata  vissza nem térítendő támogatást nyert munkavállalói képzésére. Összesen 36 munkavállaló ismeretei gazdagodtak a sokrétű képzések által, amelyekkel egyúttal a cég versenyképessége is növekedett.

A pályázatot Egerben valósítottuk meg, és a projekt fizikai befejezésének időpontja 2020.09.17. volt.

• a támogatás mértéke (%-ban): 100%

Képzések az alábbi témakörökben kerültek megtartásra:

  1. Bolti eladástechnika
    A képzés célja, hogy a képzésben résztvevő megismerje az aktív értékesítés ismereteit,
    képessé váljon a szerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására, melynek nyomán saját maga és
    munkaszervezete is eredményesebbé válhat.
  2. Táblázatkezelés
    A képzés célja, hogy a résztvevők magabiztosan tudják használni a táblázatkezelő
    programokat, ezáltal hatékonyabb és gyorsabb munkavégzésre legyenek alkalmasak.
  3. Asszertív kommunikációs technikák
    Résztvevők váljanak képessé a képzés segítségé-vel az adott kommunikációs partner gyors,
    pontos beazonosítására, valamint ismerjék meg saját kommunikációs stílusukat, és ennek
    segítségével használják a meglévő erőforrásaikat és találják meg az egyéni fejlődési irányaikat,
    valamint is-merjenek meg az egyes típusokhoz való alkalmazkodást leginkább segítő
    kommunikációs technikákat, viselkedésmódokat.
  4. Igényalapú értékesítés
    A program célja, hogy a résztvevők megtanulják a sikeres értékesítési folyamat lépéseinek
    tudatos alakítását. Képesek legyenek az ügyfél oldaláról nézni, elemezni a helyzetet és ezen
    ismeretekből kiindulva alakítani ügyfélkapcsolati viselkedésüket és személyközi
    kommunikációjukat.
  5. Hatékony vezetői kommunikáció
    Résztvevők olyan vezetői ismereteket és készségeket sajátítsanak el, amelyeknek
    alkalmazásával a csapatuk és a szervezetük egészének teljesítményét is javítani tudják. A
    képzés célja, hogy a résztvevőkben tudatosuljon a vezetői szerep tartalma és eszköztára,
    továbbá fejleszteni tudják egyes, a vezetői munkában kiemelkedően fontos szerepet játszó
    készségeiket.
  6. Értékközpontú folyamatfejlesztés – Problémák/hibák feltárása
    A képzés célja, hogy a résztvevők rendelkezzenek azzal az eszköztárral, amivel egyéneket és
    folyamatokat tudnak támogatni a tervezett célok hatékony megvalósítása érdekében.

Működési költségek finanszírozása.

A gyakornoki program keretében 4 fő pályakezdőt alkalmazunk. A gyakornokok eladói és irodai asszisztensi munkakört töltenek be. Alkalmazására a megnövekedett kereskedelmi forgalom, a vevői igények jobb, gyorsabb, magasabb színvonalú kiszolgálása miatt van szükség Erre az időszakra 2 fő vállalati gyakornoki kapcsolattartó irányítja a munkájukat. A pályázat a fenti tevékenységek teljes körű támogatása mellett biztosítja a gyakornokok számára korszerű munkaeszközök beszerzését is.